AZ ÉPÜLET TÖRTÉNETE

Az épület 1905-ben Hromadka János kocsmája volt. A 20-as években adta át unokájának Szántó Istvánnak, aki azt átépítette, így alakult ki a Szántó vendéglőként ismert népszerű szórakozóhely, mely 1938-ban Schreiber Károly tervei alapján nagy táncteremmel és színpaddal bővült. A két világháború között az élénk dunaharaszti társadalmi élet egyik központja volt a Szántó, ahol tánczenekarok szórakoztatták a közönséget, magas színvonalú sakk-kör, valamint komoly amatőr színjátszó csoport működött.

A II. világháború után, 1951 tavaszán államosították a vendéglőt. Ezután is szakköri előadásokat tartottak, telenként Szabad Föld téli esték programsorozatot, táncos rendezvényeket, filmbemutatókat, filmvetítéseket, politikai nagygyűléseket, időnként színházi előadásokat szerveztek. Itt próbált a helyi tánccsoport is. Ebben az időben a programok nem voltak igazán népszerűek, az emberek ritkán mentek el azokra.

A hatvanas években megindult a repülőmodellező és a galambász szakkör, továbbá az ún. Szülők Akadémiája. Vegyeskórus alakult, német és orosz nyelvtanfolyamokat szerveztek. TIT előadások, filmvetítések és egyéb szórakoztató rendezvények voltak. Ismét működött a sakk-kör is. Államilag engedélyezett zeneiskola kezdte meg működését hegedű, harmonika és zongora szakon. Számos kiállítást szerveztek, és 1961-ben meg nyílt az ún. Szervezett Dolgozók Klubja. 1962-ben a házban kisebb karbantartásra – padlójavítás, színész feljáró lépcső készítése – került sor, majd szabadtéri színpad építésére készültek tervek. Ez a színpad a mai napig nem épült meg, csak a tervekben szerepelt. A programok száma tovább bővült a társastánc, harmonika-, hegedű- és gitár tanfolyamok, balett foglalkozás, nyári gyerekprogramok, műsoros előadások, táncestek, bálok, magyar nóta- és népdalestek, valamint író-olvasó találkozók.

1969. január 1-től a művelődési ház megkapta hivatalos működési engedélyét, 1975 áprilisában a költő születésének 70. évfordulója alkalmából az intézmény hivatalosan is felvette nevét: József Attila Művelődési Ház.

Ezt követően itt működött a Pax együttes, valamint a Hermann Antal vezette 8 fős sramli zenekar. Rendszeresen szerveztek gyors- és gépíró, szabás-varrás, gépjárművezetői, zongora, iskolai előkészítő, angol és német nyelvi tanfolyamokat, valamint TIT előadássorozatot is. Művészeti csoportként működött itt a 16 fős német nemzetiségi asszonykórus és a néptánccsoport. Az intézmény otthont adott művészi torna foglalkozásnak, a Petőfi Ifjúsági Klubnak, a pedagógus és a folyóirat kluboknak. Vasárnap esténként sok fiatal vett részt a táncos rendezvényen, de népszerű volt a havonta sorra kerülő sramli délután is.

1989 őszén a külső homlokzat, a teljes gépészeti építészeti szerkezetek felújításra kerültek, valamint a belső terek átalakítása, burkolása, tatarozása történt meg.

A rendszerváltozás óta a művelődési ház fenntartója az önkormányzat, a megélénkült közélet és a civil szervezetek egyre nagyobb száma nyomán sok társadalmi eseménynek színhelye. A rendszeres rendezvények mellett egyre inkább szolgáltató feladatokat lát el az intézmény. Sokan keresik fel a nap közbeni áruvásárokat és termékbemutatókat. Gyakran veszik bérbe az intézményt családi eseményekre, elsősorban esküvőkre.

A művelődési ház a helyi önszerveződő közösségek, egyesületek, valamint a város intézményei részére folyamatosan színteret és szakmai segítséget biztosít.

Itt működik a több mint 60 éves Modellező Klub, a Bélyeggyűjtők Köre, a DMTK Sakk Szakosztálya, a Haraszti Foltvarázslók és a Alkotók Dunaharaszti Egyesülete. Utóbbiak kézműves tanfolyamot szerveznek. Rendszeresen indul gépjárművezetői tanfolyam is. Az intézményben különböző közérdekű szolgáltatások is zajlanak, mint a falugazdász, a Dunaharaszti Gazdakör, de itt történik a lakossági tüdőszűrés és a véradás is. Az intézmény saját rendezvényei: tavasszal Nőnapi Asszonybál, ősszel az Idősek Napján rendezett műsoros est, a várossá avatás évfordulójának rendezvénysorozata, Katalin és Szilveszteri bál, több alkalommal meseszínház gyerekeknek. Új kezdeményezés az évente két alkalommal megrendezésre kerülő irodalmi kávéház. Az 1998-ban kialakított színvonalas kiállítóteremben évente több időszaki kiállítás kap helyet. Dunaharaszti Város Önkormányzata 2005 áprilisában az intézmény névadójának 100. születésnapja tiszteletére bronz domborművet és emléktáblát helyezett el a művelődési ház előterében.

2005-ben készült el a mozgáskorlátozott bejárat és parkoló. 2006-ban a nagyterem padozata parketta helyett nagy kopásállósággal bíró, csúszásmentes burkolólapra lett cserélve. 2007-ben a vizesblokk bővítése mellett új külsőt is kapott az épület. Az udvar esztétikus térkővel lett burkolva.

A művelődési ház technikai felszereltsége sokat fejlődött az elmúlt évek alatt. Az új hangosító rendszer, a mikrofonok, az új világítástechnika mind a magasabb fokú szolgáltatásokat biztosítja, melyek nyomán egyre igényesebb, színvonalasabb rendezvények szervezésével várja vendégeit az intézmény.